Jelentős reformra nincs sok esély az egészségügyben, de a rendszer javítása nem csak pénzkérdés – ez a tételmondat fogalmazható meg a Friedrich-Ebert-Stiftung és a Political Capital által szervezett Gyógyítható-e az egészségügy című konferenciája alapján.
Közhely, hogy nagyon rossz állapotban van a magyar egészségügy, pontosan tudja ezt a politika, és tisztában van vele a társadalom is. Juhász Attila, a Political Capital kutatója az elemzőintézet tanulmányát ismertetve elmondta: 2016-ban a megkérdezettek 37 százaléka a legsúlyosabb problémának tartotta az egészségügy helyzetét (2011-ben még csak 11, 2014-ben 21 százalék mondta ezt). Ehhez képest a kormányzati kommunikációban az elmúlt időszakban nem éppen ez volt a kiemelt téma.
Az egészségügy helyzetének értékelése pártszimpátiától független: a kormánypárti szavazók épp úgy komoly problémának tartják, mint az ellenzéki választók.
Nincs az egészségügy helyzetének megítélésében politikai megosztottság.
A tanulmány idézi a Medián májusi felmérését, amiből kiderül, hogy a lakosság kétharmada igazságtalannak és egyenlőtlennek tartja az egészségügyi ellátást. Az elégedetlenség miatt nem meglepő, hogy sokan fordulnak el az állami rendszertől, és hiába drága, a magánszolgáltatást választják.
Elfedés
Ahhoz képest, hogy a lakosság nagy része finoman szólva is elégedetlen az ellátással, jelentős reformra nincs sok esély – mondta Juhász Attila. A kormány fő politikai törekvése a probléma háttérbe szorítása és elfedése; nincs is önálló minisztérium, az egészségügy csak eldugva jelenik meg a kormányzati struktúrában, ráadásul egyre kevesebb pénzt fordít a kormány erre a területre.
Az ellenzék tematizálna, de gyenge hatásfokkal teszi. Bár vannak víziók és programok, az akciók és a kommunikáció a kormány intézkedéseinek kritizálásában merül ki. És ott vannak még a civilek, bár nem tőlük kell várni az egészségügyi reformot. Ők csak egy-egy területtel, problémával tudnak foglalkozni, a mostani politikai környezet pedig csak nehezíti őket ebben.
Dráma
Nemcsak a rosszul működő és félrelökött egészségügy a probléma, hanem a magyarok romló egészségi és társadalmi állapota is. Erre Kollányi Zsófia, az ELTE Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszékének adjunktusa világított rá drámai uniós számokkal tarkított előadásában.
De az igazi dráma nem ez a kutató szerint.
Ha az iskolai végzettséget nézzük a várható élettartam tekintetében, egy svéd és egy magyar diplomás férfi között 5 év a különbség, az alapfokú (8 általános) végzettségűeknél viszont
Az, hogy kinek milyen az életmódja, tud-e az egészségügy jótéteményéből részesülni vagy sem, nagyban függ attól, hol helyezkedik el a társadalmi rendszerben – foglalta össze a helyzetet Kollányi Zsófia, aki szerint ma nem nagy kihívás Magyarországon belehalni olyasmibe, amit elvileg lehet kezelni. Az egészségügyi ellátás hosszú láncolat, ahol sok helyen megtörhet a betegellátás:
Tud-e arról a beteg, hogy van elérhető szűrés? Felismeri-e egyáltalán a betegség tüneteit? Elmegy-e háziorvoshoz, ha igen, ott el tudja-e rendesen mondani, mi a baja? Megkapja-e azt a beutalót, amire szüksége van?
Az egészségügy helyzetét csak az egészségüggyel megjavítani nem lehet, ez ennél sokkal összetettebb társadalmi probléma a kutató szerint. Egyszerre több területen kellene javítani:
- Iskolázottság: nagyban meghatározza, hogy valaki milyen pozíciót tölt majd be a társadalomban, márpedig sokan vannak olyanok, akik nem szereznek érettségit.
- Foglalkoztatás: a hivatalos adatok szerint nő, 2008 óta azonban csak minimálisan, ha nem vesszük figyelembe a közfoglalkoztatottakat és a külföldön dolgozókat.
- Szegénység és kirekesztettség: itt tényleg van javulás, de európai összehasonlításban nagyon rossz a helyzet, főleg, ha a gyerekszegénységet és a mélyszegénységet nézzük.
Köszönni, kezet nyújtani
Az, hogy érzékelhető javulás induljon el az egészségügyben, nem feltétlenül milliárdok kérdése – erre világítottak rá a konferencia civil meghívottai. Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért projekvezetője szerint szükség volna olyan intézményre, ami a kormányzattól függetlenül vizsgálja ki a betegjogi kérdéseket. A TASZ-hoz évente 2800-an fordulnak jogi segítségkéréssel, túlnyomó többségük az egészségügyben tapasztalt sérelmek miatt keresi fel a szervezetet.
Asbóth Márton szerint a pozitív változás gyakran az intézmények szándékán múlik: ha akarja a kórház, megteremti a lehetőséget például arra, hogy a szülő a gyereke mellett maradhasson a kórházban. Ha nincs erre szándék, akkor nem teremti meg.
Mezei Andrea, a PAF – Az emberibb egészségügyért Közhasznú Alapítvány elnöke hét kórház tizennégy osztályát járta végig abban az egy évben, amikor édesapját és testvérét is elveszítette. Úgy véli, a betegek jobban érzik magukat abban az egészségügyi intézményben, ahol az orvosok és az ápolók is jól vannak. Utóbbiak például köszönnek a betegnek. Leitner György, a Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesületének ügyvezetője is azt emelte ki, hogy az orvosokat meg kell tanítani köszönni és kezet nyújtani.
